„Ha vékonyabb lennél szinte már nem is léteznél.”
Hangzik el ez a mondat nem is egyszer az A gépészben, mely egy 2004-es spanyol thriller.Kétségtelen, hogy Christian Bale egy nagyon megosztó személy, de ugyanakkor remek színész aki többször bizonyított már a filmiparban.
A gépész pedig egy újabb remek példája Bale elszántságának és tehetségének ahol kevesebb, mint 55 kilogrammosan mutatja be egy meggyötört elméjű férfi történetét - nem akármilyen játékkal.Trevor Reznik egy éve nem aludt már rendesen.Álmatlansága azonban nem szokványos inszomnia, hiszen folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, szorongások kísérik. Napjai nagy részét a gyárban tölti, ahol gépészként dolgozik, alvás helyett pedig vagy egy Stevie (Jennifer Jason Leig) nevű prostituálttal tölti az időt vagy a reptéri kávézóban folytat egész éjjeles beszélgetést az ottani pincérnővel Marie-val (Aitana Sánchez-Gijón)Időközben Trevorral egyre furcsább dolgok történnek mikor is megjelenik egy Iván nevű férfi.
Mit mondhatnék a gépészről? Megvan benne minden, ami elengedetlen egy jó filmhez: remek színészek, kellemesen nyomasztó hangulat, odaillő zene, viszonylag érdekes történet.Nem mondom, hogy kihagyhatatlan és hogy egy mestermű, mert korántsem az, de egyszeri megnézést megér. Már csak azért is, mert valami félelmetes ahogy Bale szinte élő csontvázként remekel.
Cselekmény: 9
Színészi játék: 9
Látvány: 9
Zene: 8
Hangulat: 9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése